Miért viszket
a bőrünk
a gyógyulás
során?
A gyulladásos folyamat a sérült szövet gyógyításának és helyreállításának segítésére szolgál. Tehát, ha kiütést észlel magán, vagy a bőre viszket, ennek a folyamatnak a során a bőr gyógyul és helyreáll az a természetes védelmi vonal, ami a környezet felől érkező ártalmaktól védi Önt.
Viszkető bőr és kiütések
A bőrviszketés igazán irritáló lehet - a vakarási késztetést nehéz leküzdeni - de a viszketés jelenléte arra utal, hogy valami nincs rendben.
Attól függően, hogy mi okozza a viszketést, és hogy az mennyire nagy kiterjedésű probléma, előfordulhat, hogy olyan változásokat vesz észre a bőr felszínén, mint például duzzadt piros kiütések, vagy kipirosodás, de közben olyan mikroszkopikus változások mennek végbe, amelyeket Ön nem láthat. Ha a viszketés, vagy a kiütések súlyosak, vagy rosszabbá válnak, ajánlott felkeresni egy egészségügyi szakembert.
A bőrünk sejtek millióiból áll. A sejtek együttesen egy védővonalat képeznek köztünk és a környezet között. Amikor a bőrünk megsérül, a szervezetünk válaszul megkezdi annak gyógyítását, és a sérülés kijavítását, hogy helyreállítása a bőrt, mint védvonalat. A sérülést követő helyi gyulladásos folyamatoknak egyik fő szerepe az, hogy segítség ezt a szöveti védekezési és helyreállítási reakciót.
A bőr gyulladása
Hogyan működik ez a folyamat? Amikor a test egyik szövete megsérül, a szervezetben keringő egyes immunsejtekből, az úgynevezett hízósejtekből olyan kémiai anyagok választódnak ki, mint a hisztamin. Ezek a kémiai anyagok kitágítják a vérereket, ezáltal több vér, és vele együtt tápanyagok, oxigén és a gyógyulásban résztvevő anyagok áramlanak a területre.
Amikor a vérerek kitágulnak, folyadékok szivároghatnak a környező területekre, így duzzanat képződik. Ugyanakkor a folyamat során felszabaduló kémiai anyagok a viszketési szenzorokat válaszadásra késztethetik, így a terület viszketni kezdhet. Így, amit mi látunk és érzékelünk, az egy piros, fájdalmas terület, ami viszket. Egy viszkető duzzanat.
Ha bőrén viszketést és gyulladást észlel, kérjük, forduljon egy egészségügyi szakemberhez.

A bőr sérülése egy „gyulladásnak” nevezett, természetes folyamatot eredményez.
A gyulladásos folyamat, amelyet kiütés, vagy viszketés is kísérhet, a sérült szövet gyógyításának és helyreállításának segítésére szolgál.
Önt az alábbi cikkek is érdekelhetik
BŐRALLERGIA
Mi okozza a bőrallergiát?
A bőrünk védővonalként, -úgynevezett „barrierként” szolgál, ami megóvja a szervezetünket az ártalmas elemektől. Minden nap milliónyi idegen anyaggal kerül kapcsolatba...
SZÚNYOGCSÍPÉSEK
Szúnyogok és szúnyogcsípések
A szúnyogok a legidegesítőbb csípő rovarok közé tartoznak. Nem valószínű, hogy magát a csípés pillanatát észrevesszük, de az azt követő tünetek (viszketés és irritáció) nagyon kellemetlenek lehetnek.
A NAP ÉS A BŐR
A nap és az Ön bőre
Sokak számára egy napsütéses nap ünneplésre ad okot - a nap az agyunkat arra ösztönözi, hogy szerotonint, a jó közérzetért felelős hormont termeljen, és arra készteti a szervezetet, hogy D-vitamint termeljen, ami elengedhetetlen a csontok fejlődéséhez. A napsütés jó, és elengedhetetlen, de bizonyos fenyegetést is jelent a bőr egészségére nézve.